Még nagyon friss az élmény, most délelőtt fejeztem be.
Bevallom őszintén, az eddigi Anna Gavalda művek közül nekem az Együtt lehetnénk a kedvencem, de az általánosabb értelembe vett kedvenc könyveim listáján is megtalálható. Ezért magasan van a mérce, és picit féltem illetve féltettem attól, hogy az Együtt lehetnénk szintjét nem tudja többet megközelíteni. Szerencsére ez a félelmem alaptalannak bizonyult:)
A Vigaszág főszereplője egy bizonyos Charles Balanda, 47 éves építész. Munkája kapcsán sokat utazik, egyébként Párizsban lakik feleségével és nevelt lányával.
Egy nap szüleinél családi összejövetel van, és elolvas egy levelet, amelyet gyerekkori legjobb barátja küldött. A levél mindössze két szóból áll: "Anouk meghalt."
Anouk halála felkavarja főhősünket, nem is nagyon tudja feldolgozni, folyamatosan ott motoszkál a fejében, és ezáltal felidéződnek az Anoukhoz kapcsolódó gyermekkori, fiatalkori emlékek is, ami a mókuskerékbe rekedt Charles-t tűréshatára végére vezeti. Mikor már lelkileg nem bírja tovább, elutazik Anouk sírjához, de az utazás nem ér véget, sokkal inkább akkor kezdődik.
Nagy kalandokra vagy fordulatokra nem kell számítani, viszont nem is érezni a hiányukat, életszagú a történet, csak rontana a hitelességen, ha meg kellene akadályozni, hogy az imádott kedves máshoz menjen férjhez, vagy hogy repülőre szálljon.
A helyszínek is olyan jól lettek megválasztva, annyira jól kapcsolódnak a lelkiállapotokhoz.
Gavalda művészetek iránti szeretete a Vigaszágban is megnyilvánul. Amíg az Együtt lehetnénk-ben a festészetről olvashattunk, itt az építészetről esik sok szó, de érdekesen és kedvet csinálva mesél. Pár pillanatig megint bepillantunk egy étterembe, és feltűnik egy szakács is (lelki szemeim előtt Franck:)).
Kivételesen még a cím fordításával vagy a borítóval sincs bajom. Tízből tizes.
Egy nap szüleinél családi összejövetel van, és elolvas egy levelet, amelyet gyerekkori legjobb barátja küldött. A levél mindössze két szóból áll: "Anouk meghalt."
Anouk halála felkavarja főhősünket, nem is nagyon tudja feldolgozni, folyamatosan ott motoszkál a fejében, és ezáltal felidéződnek az Anoukhoz kapcsolódó gyermekkori, fiatalkori emlékek is, ami a mókuskerékbe rekedt Charles-t tűréshatára végére vezeti. Mikor már lelkileg nem bírja tovább, elutazik Anouk sírjához, de az utazás nem ér véget, sokkal inkább akkor kezdődik.
Nagy kalandokra vagy fordulatokra nem kell számítani, viszont nem is érezni a hiányukat, életszagú a történet, csak rontana a hitelességen, ha meg kellene akadályozni, hogy az imádott kedves máshoz menjen férjhez, vagy hogy repülőre szálljon.
A helyszínek is olyan jól lettek megválasztva, annyira jól kapcsolódnak a lelkiállapotokhoz.
Gavalda művészetek iránti szeretete a Vigaszágban is megnyilvánul. Amíg az Együtt lehetnénk-ben a festészetről olvashattunk, itt az építészetről esik sok szó, de érdekesen és kedvet csinálva mesél. Pár pillanatig megint bepillantunk egy étterembe, és feltűnik egy szakács is (lelki szemeim előtt Franck:)).
Kivételesen még a cím fordításával vagy a borítóval sincs bajom. Tízből tizes.
