Szabó Magdától ezúttal egy ifjúsági regényét olvastam. Főszereplője Nagy Zsófia, egy tíz éves kislány, aki nemrég vesztette el orvos édesapját. Az apa közvetlenül halála előtt akart valamit üzenni Zsófinak, de már nem volt ideje elmondani, hogy mit. Zsófi magánnyomozásba kezd, hogy megtudja, ki volt az a beteg, aki ott volt apjával abban a végzetes pillanatban.
A betegről kiderül, hogy az iskola rettegett portása, ráadásul mielőtt Zsófi megkérdezhetné, nem üzent-e édesapja, az öreg félreérti a látogatást, és felfogadja Zsófit amolyan apoló-bevásárló-szakács-betegápolónak, és ha már így alakult, a kétbalkezes, félszeg Zsófinak helyt kell állnia. Ráadásul legjobb barátnőjével sem állhat szóba, mert a felnőttek zűrzavaros magánélete miatt Dóra feketelistára kerül, pedig Dórának is szüksége van segítségre.
Szeretnivaló, megható történet, szerettem olvasni.
A betegről kiderül, hogy az iskola rettegett portása, ráadásul mielőtt Zsófi megkérdezhetné, nem üzent-e édesapja, az öreg félreérti a látogatást, és felfogadja Zsófit amolyan apoló-bevásárló-szakács-betegápolónak, és ha már így alakult, a kétbalkezes, félszeg Zsófinak helyt kell állnia. Ráadásul legjobb barátnőjével sem állhat szóba, mert a felnőttek zűrzavaros magánélete miatt Dóra feketelistára kerül, pedig Dórának is szüksége van segítségre.
Szeretnivaló, megható történet, szerettem olvasni.
"Az emberek legtöbbjének folyton meg kell mondani, hogy szeretjük - mondta Apa -, vagy meg kell mutatnunk úgy, hogy megértsék, különben sok gondjuk-bajukban nem veszik észre."
